Ki, mit visz, azaz hogyan csomagoljunk, ha gyerekkel utazunk?
2015. szeptember 29. írta: Kidsoasis

Ki, mit visz, azaz hogyan csomagoljunk, ha gyerekkel utazunk?

Utazás előtt a csomagolás a legtöbb esetben nagy kihívást jelent, sokszor még a nagy utazóknak is. Valószínűleg típus kérdése, hogy egyébként, ki, milyen módon készülődik, hiszen van, aki egymagának, két napra is képes becsomagolni a fél házat, míg van, aki egy hétig is elvan egy közepes sportáska mennyiségű holmival. 

Ne pakoljuk el a fél házat, és gondolkodjuk előre

Persze, talán mindkettő kicsit szélsőség, éppen ezért valahol félúton érdemes megtalálni az igazságot. Pláne, ha családdal, egy, két, esetleg több gyermekkel utazunk. Igaz, jó minden eshetőségre felkészülni, de már a csomagolás elején jó, ha végiggondoljuk, hogy mik azok a cuccok, amelyeket mindenféleképpen magunkkal vinnünk a vakációra. Nehogy végül csak mi ne férjünk be az autóba, mert mindent eluralnak a pakkjaink. 

Az, hogy kinek, mi a legfontosabb, melyek a gyerekek kedvenc játékai, az persze egyéni, de van egy sor olyan holmi, amit nem feltétlenül kell magunkkal vinnünk. 

6d357d83dad8507f69d0de52a3e3c262.jpgPinterest

Ilyen lehet például az utazóágy. Igaz, nem foglal nagy helyet, hiszen összecsukva igen kicsi, nem biztos, hogy ezzel is készülnünk kell. Ha gyerek, illetve bababarát szálláshelyre utazunk szinte száz százalék, hogy van gyerekágy a szobában, de legalábbis megoldható a pótágyazás, így már ezzel sem kell feltétlenül készülnünk. 

Igazán helyfogó gyerekholmi még a kiskád is. Ennek van talán a legkevésbé értelme, persze, ha egy saját busszal megyünk, akkor vigyük, de amúgy felesleges. Ha kádas szobánk van, akkor nyugodtan fürdethetjük abban is a kicsi, de ha néhány napig zuhanyozni tudjuk csak a gyerkőcöt, abból sem lesz semmi kára senkinek. 

Amit a helyszínen is beszerezhetünk…

Ha például még pelenkás a gyerkőcünk, és tudjuk, hogy a környéken van bolt, ahol be tudunk szerezni egy pakkal, akkor abból sem kell magunkkal vinnünk egy kartonnyit, lehet, hogy elég, ha csak néhány darabot viszünk. 

Gyerekjáték, de mennyi?

A legtöbb gyerkőcnek van néhány kedvence, vagy éppen alvójátéka. Ezeket mindenképpen csomagoljuk el, nehogy kitörjön a pánik a vakáció alatt, hogyha nincs nálunk. Azonban a játékok mennyiségével is érdemes csínnyán bánnunk utazáskor, hiszen nem biztos, hogy több táskányi LEGO-ra, autóra, dömbperre, Barbie-ra lesz szükség a nyaralás során.

Ha viszont már vannak akkorák a gyerekek, hogy mondjuk társasjátékozzunk velük, akkor egy-egy darabot elpakolhatunk abból is, hiszen mondjuk egy aktívan eltöltött napot követően, vacsora után, lefekvés előtt ideális levezető lehet a családnak. 

Összességében azonban mindig úgy készüljünk, hogy az alapdolgokat pakoljuk be előre - hogy biztosan nem maradjanak el -, így olyan nagy baj már nem lehet.

Végül, de nem utolsó sorban, jó megoldás lehet, ha készítünk egy listát, a csomagolandó cuccokról és akkor biztosan nem veszünk el a részletekben.

A bejegyzés trackback címe:

https://utazikacsalad.blog.hu/api/trackback/id/tr427865002

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása