Édesanyaként megél az ember egy-két ciki dolgot. Sőt, eljön az az idő, amikor te magad leszel ciki… a gyerekeid szerint. Szóval, a cikiség a szülői lét megkerülhetetlen velejárója.

És akkor azokról a dolgokról még nem is tettem említést, amelyek a külvilág szerint szégyellnivalók: hogy otthonról dolgozó, főállású édesanyaként néha szalad a lakásunk, hogy nem főzök minden nap, hogy már jó ideje nem vasalok (csak ha muszáj). De nem állok még itt meg, ezt a sok ciki tulajdonságomat megfejelem azzal is, hogy évek óta van takarítónőm. Ami urizálás és felesleges pénzkidobás. Sokak szerint. Szerintem meg nem.
Ha őszinte akarok lenni, nem tagadhatom le, hogy Férjjel való közös életünk kezdetén én is azt vallottam, ami az általános közvélekedés: takarítónőt fogadni luxus. És drága. Aztán szép sorban megszülettek a gyerekeink, és minden megváltozott. Rádöbbentem, hogy nem a takarítónő luxus és drága, hanem az idő, az időm, az időnk. Rájöttem arra is, hogy sokkal szívesebben kergetőzöm a gyerekeimmel a nappaliban, mint a kanapé alatt bújkáló porcicákkal, vagy hogy az egészségem megőrzése – és ezzel együtt a családom – érdekében szívesebben nyújtom az izmaimat a tornaórán, mint hogy elérjem a sarokban éktelenkedő pókhálót.
Családdá válásunk után azt is gyorsan megtanultam, hogy gyerek(ek) mellett az idő, a szabadidő olyan kincs, ami ténylegesen megfizethetetlen és pótolhatatlan, mert ott tényleg senki nem tud minket, szülőket helyettesíteni, ott a mi jelenlétünkre van szükség.
Természetesen a takarítónőnk bevonása a családunk életébe nem jelenti azt, hogy ránk semmi feladat nem marad, hogy a hetenként esedékes látogatásai között soha nem porszívózunk, nem mosunk fel, nem rakunk rendet; munkája csupán hozzásegít ahhoz, hogy szülőként a legtöbbet adhassuk a gyerekeinknek: az időnket. És bár a munkabére valóban nem csekély összeg és nem engedheti mindenki meg magának, de sokan még mindig könnyebben teremtjük elő, mint hogy nyomára akadjunk a takarítás útvesztőjében eltűnt időnek.

Olvasnál még? Kattints ide!